Az AdWords üzenetbővítmények Google AdWords hirdetés bővítmény már első hallásra is érdekesen hangzott, így rögtön, már a megjelenésekor elkezdtünk vele foglalkozni. Sorra hívtam fel az ügyfeleimet, akiknél úgy gondoltam, hogy lesz rá nyitottság. Ugyanis az üzenetbővítményeknél nem csak azt kell megvizsgálnom, hogy ténylegesen hasznos egy adott ügyfelemnek, hanem arról is nyíltan kell beszélni, hogy lesz vagy sem rá kapacitásuk. Ugyanis ez a kiegészítő rengeteg sms-t jelenthet…

Lássuk be sokan azért indítanak például egy webshopot, hogy minden ügyfélkezelési pontot leautomatizáljanak, így növeljék a profitot és csökkentsék az ügyfelekkel való kapcsolattartásra szánt időt és energiát. Ámbátor a gépek mögött emberek ülnek és az emberek igénylik a törődést. Amikor eljutunk odáig, hogy az androidja fogja megrendelni Ön helyett a neki leadott bevásárlólistát, akkor bizonyára már más lesz a helyzet, de jelen pillanatban még nem ott tartunk.

AdWords üzenetbővítmények

Hasznosak az AdWords üzenetbővítmények?

Miért gondolom jónak az AdWords üzenetbővítmények kiegészítőt?

Az AdWords üzenetbővítmények kiegészítője sokat ígért, így rögtön bevetettük. Az interneten az email címeiket, telefonszámaikat erőteljesen védik, féltik az emberek. Ez teljesen érthető hiszen rengeteg kéretlen marketing üzenet kering az éterben. Ha kikerül, megadja valamelyik adatát, akkor önként kiteszi magát ennek a mérhetetlen kavalkádnak, marketing dömpingnek. Ezért már nagyon óvatosan adják meg az emberek az adataikat, figyelmesen, körültekintően járnak el, ha ilyesmire kerül a sor. Sőt a telefonszámukat legtöbbször ki sem adják, mert tudják, hogy azon éjjel-nappal zaklatni fogják őket. Éppen ezért izgalmas az AdWords üzenetbővítmények eszköze, mert ez egy konkrét lead generáló megoldás, amelynek hatására egy sms-t küld számunkra a rendszer egy érdeklődő nevében. A csoda az egészben pedig az, hogy rögtön meglesz a kedves érdeklődő telefonszáma. És abban a pillanatban ér el minket, amikor neki fontos. Eléggé felpörgeti az eseményeket ez a megoldás, mert bizony jönnek az sms üzenetek… Főként nagyobb AdWords keret befektetésénél több százzal, vagy ezerrel is számolhatunk hetente vagy havonta.

Miért nem működik az AdWords üzenetbővítmények kiegészítő?

Erre még mi is keressük a választ, mert egyik ügyfelem fiókjában nem dolgozik. Most tettem le a telefont az AdWords Support kollégával átböngésztük a fiókot és semmilyen hibát sem találtunk. Ilyenkor az ember megnézi a legbagatellebb hibalehetőségeket is. Mis is így tettünk. A telefonszám stimmel, minden más beállítás rendben van. Egyetlen pontot találtunk, amelyik eltér az AdWords rendszerben megjelenített példától. Az üzenetbővítmények példában egy vonalas szám van megadva, amelyik így jelenik meg: “Adjon meg egy olyan telefonszámot, amely képes szöveges üzenetek fogadására. Példa: (1) 234 5678“. Ez alapvetően sem jó, mert vonalas számra nem lehet sms üzenetet küldeni, igaz? Az ügyfelem telefonszámát így vittem fel:  “(12) 3456789”. Most átállítottuk erre a variációra: “(12) 345 6789”. Igazából ez nem lehetne probléma, mert telefonszámokat így is engedi menteni a rendszer. Azonban, ha ez volt a baja, akkor mindenképpen bolondbiztosra kell alakítani. Mert a példa nem jó, hiszen vonalas szám… A mobil számokat pedig ahányan vagyunk annyiféleképpen írjuk, mint:  “(12) 3456 789, “(12) 345 67 89, “(12) 345 6789”.  Minden esetre meglátjuk, hogy így működni fog vagy sem.

Az AdWords mögött is emberek vannak…

Még jó pár éve történt , amikor a hívás bővítmény újnak számított. Akkoriban szintén volt egy hasonló esetem, amikor több száz hívást mértünk egy ügyfelemnél, de egy sem realizálódott. Az történt ugyanis, hogy az AdWords rendszer akkoriban minden hívásindítást mért. Azokat is, amelyek mögött a “Jaj, megnyomtam!” felkiáltások harsogtak fel. Magyarul nem akartak telefonálni, de mégis sikerült elindítani. Akkoriban azt javasoltam az AdWords Support kollégáknak, hogy kössék össze a szolgáltatókkal a rendszerüket és 60 másodpercnél rövidebb hívásokat ne vegyék figyelembe. Akkoriban ez “elképzelhetetlen” volt, de aztán később mégis sikerült realizálni.

AdWords konklúzió

Ha valamit folyamatosan ellenőrzünk kell, akkor arra tipikusan az AdWords kampány a legjobb példa. Ez egy újítás volt az ügyfelemnél, amelyik nem a várt eredményeket produkálta. Nézze át Ön is vagy nézetese át egy AdWords szakértővel a kampányát, mert ez sajnos nem egyedi eset. Ha valami elromolhat, akkor az rendszerint el is romlik. És eme tézis alól az AdWords kampányok sem húzzák ki magukat. Kíváncsian várom a fejleményeket az AdWords üzenetbővítményeknél. Nyomjon egy megosztást, lájkot, hogy mások is ránézzenek erre az elemre az AdWords fiókjukban.

INGYENES SEO ELEMZÉS