EDM levél esettanulmány – Hotel Visegrád
Bevezetés
Ügyfelünkről
EDM levél sikerének kulcsa
A hírlevél
Összegzés
2020-ban, a koronavírus által okozott nehéz gazdasági helyzet a turizmus/vendéglátásra mérte a legnagyobb csapást. Ügyfelünk október közepén keresett meg minket, amikor még lehetséges volt belföldön utazni, de már látható volt, hogy a helyzet egyre csak romlik. A vidéki turizmus a nyár folyamán egész nagy fellendülést mutatott, de a Budapest és környékén lévő szállodák bevétele minimális volt. Ennek most már láthatjuk a következményeit is.
Ügyfelünkről
A Hotel Visegrád olyan egyedülálló környezetben fekszik, így nem volt nehéz hozzá remek hírlevelet készíteni. Kiváló adottságain túl maximálisan kihasználták a lehetőségeket és egy olyan atmoszférát teremtettek, amely valódi élményt kínál felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Ebben a helyzetben a legnagyobb vonzerőt az jelentette, hogy rendkívül sok aktív szabadtéri programlehetőséget kínál. Nem csak a környezeti adottságok miatt, hanem a szervezett programok miatt, mint:
- különleges csapatépítés
- lovagi torna,
- királyi lakoma,
- sétahajózás vacsorával,
- palota látogatás,
- középkori csapatépítés,
- mesterségek olimpiája
EDM levél sikerének kulcsa
Ezeket az előnyöket próbáltuk kihangsúlyozni az EDM hírlevélben is. Nagyon fontosnak tartjuk azt kiemelni, hogy egy hírlevél sikerének kulcsa hatalmas részben múlik a szövegíráson, az esztétikus szerkesztésen, a tökéletes címsoron és egy sor más háttértechnikai beállításon. Azonban az ajánlat éppen annyira fontos részét képezi a sikernek, mint az előbb említettek. Ezeknek az összessége az, amin a harci része múlik annak, hogy milyen sikere lesz a hírlevélnek. A Hotel Visegráddal közös munkába nem csak a mi igyekezetünk volt benne, hanem állt mögötte egy jó ajánlat és minőségi szolgáltatás is.
Azt, hogy a kampány mennyire lesz sikeres még ezeken túl is több dolog befolyásolja, például a piaci/gazdasági körülmények. Ebben a helyzetben a COVID második hulláma elején jártunk és ez minden igyekezet ellenére nyilvánvalóan negatívan befolyásolta a végeredményt, pedig még így is szép számmal voltak érdeklődők. Mi lett volna, ha koronavírus-mentes időben küldjük ki ugyanannak az EDM adatbázisnak?
A hírlevél
A hírlevelet cégvezetőknek készítettük, elsősorban csapatépítő programokra akartuk felhívni a figyelmet. Ár/érték arányban is magasan ők nyújtják a legtöbb és legjobb szolgáltatásokat és ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ki tudjanak kapcsolódni az emberek.
Óvintézkedések
A levélben kihangsúlyoztuk, hogy a szálloda minden óvintézkedést megtesz, annak érdekében, hogy elkerülje a csoportos fertőzések lehetőségét. Nem csak a szabadtéri programok tervezésével, hanem azzal is, hogy a résztvevőket egyesével helyezi el, különálló szobákban. A szálloda már akkor kötelezővé tette a maszkviselést a személyzet számára, amikor erről még semmilyen törvényi rendelkezés nem szólt a vendégek érdekében.
A szálloda minden nyilvános helyiségében, hallban, recepción, étkező helyiségben, folyosókon kézfertőtlenítő folyadékot helyezett el, valamint bevezették az állandó hőmérséklet ellenőrzést minden belépéskor.
A szobákat pedig minden vendég távozása után ózonos légtisztítással fertőtlenítették.
Előnyök
A Hotel Visegrád nem csak remek szórakozási lehetőségeket kínál, hanem ezeknek a programoknak a szervezésében és egyeztetésében rendkívül rugalmasak is. Így lehetséges, hogy minden csoport érkezése előtt teljesen egyedi program tervezetet állítanak fel.
Ezt különösen fontosnak tartottuk kihangsúlyozni a levélben. Mivel a hírlevéllel céges vendégeket akartunk csalogatni a helyszínre, így nagyon fontos volt, hogy a levélben képeket helyezzünk el. Emiatt nagy figyelmet kellett fordítanunk arra, hogy valóban megbízható EDM küldő szoftverrel dolgozzunk és a levél végül ne akadjon fenn a spamszűrőkön.
Alapvetően mindig arra törekszünk, hogy egy levél letisztult legyen és a lényegi információkat tartalmazza, de vannak olyan esetek – mint ez is – amikor nem elég egy jól megírt szöveg, hanem képekkel is alá kell támasztani.
Hívó szó
A hívó szó, amivel hatni szerettünk volna a cégvezetőkre, akik olvassák majd a levelet, az a „teljes körű lebonyolítás” volt, hiszen tapasztalatunk szerint ez hatalmas előnyt jelent, szemben azokkal a szállodákkal, amik impozáns környezetben fekszenek és még jó csapatépítő lehetőségek is vannak a környezetében, ugyanakkor külön feladat ezek leszervezése.
Itt ezért kihangsúlyoztuk, hogy tulajdonképpen az egyeztetésen kívül, nincs más dolga az ügyfélnek.
Call to Action
A levélben két Call to Action gombot is elhelyeztünk. A Call to Action azt jelenti, hogy „cselekvésre hívó” gomb. Egyet a levél közepére tettünk, hogy akit már a címsorral és az ajánlattal sikerült meggyőznünk és tettre kész, annak ne kelljen a levél aljára görgetnie, hanem már itt legyen lehetősége kapcsolatba lépni. Egyet gombot pedig azoknak helyeztünk el az EDM levél végére, akik megfontoltabbak és végig akarják nézni az ajánlatokat.
Természetesen a hírlevél nem arra való, hogy kisregényt írjunk benne és ez a levél valamelyest szembe is megy ezzel, hiszen viszonylag terjedelmes és sok információt tartalmaz, de ügyfelünk kifejezett kérése ez volt, hogy ne landoló oldalon, hanem még a levélben legyenek a legfontosabb információk.
A levél célja
A programlehetőségek bemutatásánál minden programnál elhelyeztünk egy-egy linket, ami továbbviszi az érdeklődőt a szálloda honlapjára, ahol lehetőségük nyílik sokkal részletesebb betekintést nyerni a programokba, mind leírásában, mind vizuálisan. Azok a cégvezetők, akik igénybe veszik a szolgáltatást és elköltenek bizonyos összeget arra, hogy fejlesszék a csapatdinamikát és jobban összekovácsolják a dolgozóikat, minden bizonnyal több információt szeretnének látni mielőtt meghozzák a döntésüket. Ezért is volt fontos bemutatnunk a remek lehetőségeket röviden már a levél törzsében is és lehetőséget nyújtani a további információszerzésre.
Vannak olyan hírlevelek, ahol számíthatunk azonnali konverzióra. Ilyen lehet például egy kozmetikai márka valamely akciója, ahol egy már ismert terméket kedvezményesen vásárolhatnak meg, vagy egy kupon egy ismert webáruházba, de bizonyos termékek és szolgáltatások esetében (általában magasabb értéknél) már több információt kell adnunk a vevőjelölteknek, ahhoz, hogy meggyőzzük őket.
Összegzés
Amennyiben koncentráltan szeretne több ezer vagy akár milliós nagyságrendben személyeket vagy vállalkozókat elérni, akkor az EDM kampány még mindig egy remek eszköz erre a célra. Ennél az EDM kampánynál egy nagy céges adatbázisra küldtük ki a levelet, viszonylag nagy, közel 100.000 aktív céget értünk el ezzel a kampánnyal, amelynek meg is lett a pozitív visszajelzése. Fontos tudni, hogy erre a célra külön adatbázisokat építettünk az évek során és kitűnő kapcsolatokkal rendelkezünk, ha netán olyan ügyféligény érkezik, amelyet saját EDM adatbázissal ne tudnánk lefedni. Ebben benne van egy óriási biztonság is az ügyfél oldalát nézve, hiszen mi az elmúlt 17 év során pontosan kiismertük, hogy kik rendelkeznek hozzánk hasonlóan hatékony és működő EDM adatbázisokkal. Mi már évek óta dolgozunk együtt egy ilyen ügynökséggel és maximális a bizalom a két cég közötti kapcsolatban.
Ahogy feljebb már említettük, ennél az EDM kampánynál különösen nehéz helyzetben voltunk, hiszen a minket és ügyfelünket körülvevő helyzet korántsem volt ideális. Ennek ellenére az eredményekkel – figyelembe véve a körülményeket – egyaránt elégedettek voltunk mi is és ügyfelünk is és az újabb nyitásnál lehetőségünk lesz folytatni a közös munkát.
Reméljük, hogy EDM kampány terveibe, valamint kivitelezésébe minket is bevon, mert 17 év tapasztalatát tudja hasznosítani a saját részére. Bízunk benne, hogy minket választ.
Kapcsolatfelvételhez klikkeljen ide.