Tartalomjegyzék:
Linképítés
Megszűnt termékek a keresőoptimalizálásban
Minek az első hely, ha a hirdetések megelőzik a sorban?

 

A Hegeszto.hu keresőoptimalizálásával 2016. májusától foglalkozunk. Domain címük egy szerencsés választás volt. Ezzel egy kis versenyelőnyre tettek szert a Google keresőjében. A forgalmazott márkájukban azonban van bőven konkurencia. Több webáruház is értékesít Esab termékeket, így meg kellett küzdeni az első helyért. A több századik helyről hoztuk őket előre egészen az első helyre. Kezdetben a weboldaluk szerkezetében, Seo elemeiben adtunk kiigazítást, majd elkezdődött a linkek építése is.

Linképítés


A legfőbb Seo eszköz, amit alkalmazunk náluk az a linképítés. Már több, mint 178 linket építettünk számukra. Az első hely megtartásáért pedig folyamatos linképítésre van szükség.

Az „Esab hegesztő” „Esab automata pajzs” és az „Esab hegesztőpajzs” kulcsszavakra már több mint egy éve folyamatosan ők szerepelnek a Google első helyén. Még magát a gyártó oldalát is sikerült megelőznünk, ami a legtöbb viszonteladó webáruháznak nem sikerül.

linképítés eredmények

Seo linképítés eredmények

A linképítés tehát nagyon hasznos, ha sikeresek szeretnénk lenni a keresőoptimalizálásban. Persze nem mindegy hova építünk linkeket. A gyenge linkeket még bünteti is a Google. Tehát nem elég szimpla linképítő oldalakra regisztrálnunk. Szükséges elsőként megvizsgálni a kiszemelt oldal PA, DA értékét. Ha az kellőképpen magas, akkor érdemes oda linket elhelyeznünk.

Fontos az elhelyezett link szövegkörnyezete is. Minden egyes oldalra egyedi szöveget kell írnunk, ami tartalmazza az értékes kulcsszavakat. A legjobb, ha olyan oldalakra helyezünk el linket, ami még releváns is az oldalunkra nézve. Nem biztos, hogy jó megoldás mondjuk egy ismerősünk fehérnemű webáruházába viszontlinket elhelyezni egy hegesztő webáruháznak. Ha viszont találunk olyan webáruházakat, amik kiegészítő termékei az Esab hegesztő szerszámoknak, akkor oda érdemes lesz viszontlinket rögzíteni. Jó megoldás lehet még egy blogger oldala, aki kifejezetten a hegesztési technikákról ír vagy érinti a témát. Sokat számít az, ha egy link hiteles és nem direkt.

Megszűnt termékek a keresőoptimalizálásban


A Hegeszto.hu oldalán volt több top termék is, amire keresőoptimalizáltunk. Ezek a termékek azonban egy idő után megszűntek és újabb termékek léptek a helyükbe. A linképítésben ezért érdemes ügyelni ezekre a termékekre, mert gyakran 404-es oldalra visznek. Így hosszú távon hiába való volt a korábbi munkánk. Fontos, hogy ezeket az oldalakat ne töröljük. Maradjon látható a termék, csak szerepeljen ott, hogy kifutó. A Hegeszto.hu ezt nagyon jól megoldotta. Az „Esab buddy arc 180” termék náluk egy nagyon keresett, ismert termék volt. Erre a kulcsszóra első helyen szerepelnek a Google-ben. A termék oldalon ugyan úgy szerepel minden, csak oda írták, hogy megszűnt termék. Ezen kívül pedig ajánlanak egy másik terméket, az utódját az Esab Rogue ES 180i CE MMA hegesztő invertert. Linkként betették az oldalra, így aki erre az értékes kulcsszóra jön be az oldalra, az is megtalálja a megfelelő terméket.

megszűnt termék seo

Megszűnt termék a Google keresőjében

megszűnt termék a webshopban

Hogyan kerüljük ki a 404-es oldalt.

Tehát érdemes felülvizsgálni azokat a termék oldalakat, amik jó helyezést kaptak a Google-től és ezeket kiemelt figyelemmel kezelni.

Minek az első hely, ha a hirdetések megelőzik a sorban?


Sokan azt gondolják, hogy minek dolgozzanak az első helyért, ha a fizetett Google hirdetések majd úgyis megelőzik őket. Az az igazság, hogy mindkettő fontos.

Egyrészt van az a vásárló, aki már csak elvből sem kattint a fizetett hirdetésekre. Ők lesznek azok, akik majd nagy eséllyel az első helyen szereplő oldalra kattintanak. Aztán lesznek azok a kulcsszavak, amikre egyáltalán nem hirdet senki és így mi lehetünk az első helyen, ha keresőoptimalizálunk. A Seo nagy előnye az, hogy viszonylag alacsony befektetéssel folyamatos vásárlókat irányíthatunk az oldalunkra anélkül, hogy minden egyes kattintásért fizetnénk.

Másrészt szükség van a keresőoptimalizálás mellett a Google hirdetésekre is, mert ezzel együtt generálhatjuk a legtöbb látogatót az oldalunkra. Bár a Google azt mondja nem játszik szerepet a Seo-ban az, hogy folyamatosan hirdetünk, mi azért nem ezt tapasztaljuk. Minél több látogatót vonzunk be Adwords hirdetésekből, annál nagyobb forgalma lesz az oldalunknak, amit ugye néz a Google a rangsoroláskor. Mennyi a webáruház forgalma? Átlagosan mennyi időt töltenek el a látogatók az oldalunkon? Mennyire releváns a tartalmunk az olvasó számára? Mennyien hivatkoznak az oldalunkra? stb. stb.

Adwords hirdetés és seo

A Google hirdetés és a seo kapcsolata.

A Hegeszto.hu oldalnak folyamatosan kezeljük a Google Adwords hirdetéseit is. Így nem csak az organikus találatokban van az első helyen, de a Google hirdetésekben is. Ráadásul egy webshop számára azért is hasznos az Adwordsben hirdetni, mert rengeteg értékes adatot tudunk kinyeri, amit aztán a keresőoptimalizálásban tudunk hasznosítani. Például a keresési kifejezésekből ki tudjuk gyűjteni, hogy milyen tartalmat érdemes írni az oldalra.
A Seo és az Adwords hirdetés azért is egészíti ki egymást, mert a hirdetésekkel utol tudjuk érni azokat a vásárlókat, akik korábban az organikus találatokból jöttek be az oldalunkra. A Hegeszto.hu-nál remarketing hirdetést is indítottunk, hogy ezzel is vissza csábítsuk azokat, akik korábban a weboldalon jártak.
Ezért mindenkinek csak javasolni tudjuk, hogy a keresőoptimalizálás mellett indítson Google Adwords hirdetéseket is. Ha mindkét feladatot egy marketing cégnek tudja kiadni az pedig még jobb eredményeket fog szülni.