Hasznunkra válhat-e egy gazdasági világválság?

2 Comments
Kérjük, hogy ossza meg, mert az ismerőseit is érdekelheti. Köszönjük

Gazdasági világválságok a történelemben
Minden válságnak akadnak nyertesei…
Történelmi példák
A Kimberly-Clark
További találmányok

Történelmi példák gazdasági világválságokra

Gazdasági világválságok a történelemben


Az utóbbi időben vállalkozók, politikusok, gazdasági szakemberek egyaránt azt latolgatják, hogy várható- e gazdasági világválság a covid-19 világjárvány következtében. A történelemkönyvek szerint a civilizált világunk első gazdasági válsága a császárkori Római Birodalomba nyúlik vissza. Persze, ez a folyamat nem hasonlítható a 20. században lezajlott pénzügyi válságokhoz. Az viszont nem tagadható, hogy a válságok ciklikus folyamatok, tehát újra és újra ismétlődnek változó időközönként.

Számos ilyen gazdasági világválságnak volt a tanúja a 20. század, a kérdés azonban az, hogy képesek vagyunk-e/lehetséges-e tanulni ezekből a korábbi tapasztalatokból. Vajon meglévő ismereteink alapján elkerülhető-e a válság krízismenedzsmenttel?

Nehéz erre a kérdésre egyértelmű választ adni. Természetesen lehetséges és fontos is, hogy már bekövetkezett eseményeket alapul véve megpróbáljunk kikerülni bizonyos ballépéseket. Ugyanakkor, mivel minden helyzet egyedi és kiszámíthatatlan nem léteznek előre megírt script-ek, ami mindenkinek egyaránt beválik.

A jelenlegi helyzet s a korábbi pénzügyi válságok közt nehéz párhuzamot vonni. Mert, bár a legtöbb gazdasági világválság egy konkrét eseményhez köthető, de javarészben gazdasági folyamatok következménye. A jelenleg küszöbön álló pénzügyi krízist pedig egy előre nem látott, nem gazdasági folyamat okozza.

Minden válságnak akadnak nyertesei....
Minden válságnak akadnak nyertesei…


Viszont azt bátran kijelenthetjük, hogy minden válságnak akadnak nyertesei is szép számmal! Ugyanis, ezeket az időszakokat követően kicsit mindig újraszerveződnek a piacok, átalakulnak az eddigi berendezkedések. Ebben a reorganizációs folyamatban pedig lehetőség van a lapok újbóli leosztására.

Az, hogy ezt a kínálkozó lehetőséget mennyire tudjuk kihasználni az nagyban függ a képességeinktől. Például attól, hogy mennyire tudunk megújulni, alkalmazkodni. Vagy attól hogy mennyire tudjuk a kompetenciánkat felülvizsgálni, annak érdekében, hogy az átalakuló keresletre kínálatot tudjunk teremteni. Az ilyen helyzetek gyümölcsei sokszor korszakalkotó technológiák lehetnek, melyek a válságból és éles elmék remek problémamegoldó készségének együttállásából jönnek létre.

A gazdasági növekedés rugója az innováció. Minél nehezebb gazdasági helyzet alakul ki, annál jobban felértékelődik ennek a szerepe. Más szempontból megközelítve pedig azért is lehetnek hasznos folyamatok a válságok, mert lerázzák az életképtelen gazdasági modelleket. Mintegy természetes szelekcióként.

A 2008-as gazdasági világválság után például létrehozták a világ eddig legjövedelmezőbb pilótajátékát a blokklánc technológiát – más néven: Bitcoin-t. Ezzel életre hívták a kriptovaluta fogalmát. Kiváló marketinges érzékkel kezdetben matematikai problémák megoldásáért fizettek Bitcoinnal, majd a Bitcoin saját tőzsdéjét létrehozva kezdték el értékesíteni. Mára ez a lufi már kipukkadt, (?) de nagy utat járt be mire kipukkadt és nagyon sok embernek hozott dollármilliókat.

Történelmi példák:


A Kimberly-Clark innovációi

A Kimberly-Clark.


Az első világháború alatt a Kimberly-Clark cég, beutazta szinte egész európát, hogy a pamutnál nagyobb nedvszívó képességű anyagot találjon. A szempont az volt, hogy legyen alacsony a gyártási költsége, hogy a fronton szolgáló katonák műtéti ellátása közben hasznát lehessen venni orvosi célokra. Meg is találták a Kotex nevű anyagot.

Levédették mint terméket, majd a fronton dolgozó vöröskeresztes nővérek rájöttek, hogy más – egyéni – célokra is sokkal alkalmasabb, mint a pamut használata. Hát, így találták fel az egészségügyi betétet.

Ez jó például szolgálhat arra, amikor valamit pontos céllal vezetnek be és később egy más területen tudják jobban értékesíteni.

A Kimberly-Clark sikersztorija nem állt meg a tisztasági betét feltalálásánál. Szépen menetelt tovább: kísérleteztek az anyag préselt, vékony verziójával és rájöttek, hogy eredményesen használható a gázmaszkok pamut szűrőjét helyettesítve. S mikor az első világháború véget ért -okulva a fenti példán- Kleenex néven piacra dobták a mai napig ismert és használt arctisztító kendőt.

Nos, bármennyire hihetetlen a történet itt sem ért véget. A nők, akik már ezzel a speciális kendővel távolították el arcukról a felesleges krémet vagy sminket, elkezdtek férjeikre panaszkodni. Mégpedig, hogy megfázás idején az arctisztítóba törlik felesleges váladékukat. Az eredmény: a papírzsebkendő.

Ezek a fenti példák jól szemléltetik azt, hogy miért érdemes időről-időre felülvizsgálni a kompetenciáinkat. Vagy hogy miért érdemes termékfejlesztésre vagy piackutatásra költenünk. A válsághelyzetek mindig új problémákat szülnek, a probléma pedig új keresletet.

Ezt a szemléletet és alapvető marketing stratégiákat elsajátítva érdemes új perspektívákat keresnünk és kihasználnunk a kínálkozó lehetőségeket.

Ahhoz, hogy megtaláljuk ezeket a piaci réseket ritkábban ugyan, de a szerencse is hozzásegíthet.

További találmányok
További találmányok:


Például: a 20. század elején egy angol kovács véletlenül krómot adott kohászműhelyében az acélhoz és felfedezte, hogy az így kapott anyag nem rozsdásodik. Ma már az ipari felhasználásán túl minden háztartásban fellelhető a rozsdamentes acél.

Szintén az első világháború következménye a karórák széles körben való elterjedése. Azelőtt ugyanis csupán a hölgyek körében volt szokás, a férfiak zsebórát hordtak. A háború kitörése után viszont igencsak praktikátlan lett volna a lövészárkokban a belső zsebben lapuló óráról leolvasni az időt.

Ezt felismerték az óragyártó cégek és így elterjedtek a férfiak körében máig töretlen népszerűségnek örvendő karórák is.

Fejlesztések Koronavírus alatt

De azért, hogy érzékeltessük a felsoroltak nem csupán elavult példák, hanem az innovatív szemlélet frappáns találmányai, itt egy remek példa napjainkból is.

Amerikában idén a vállalkozók díját egy olyan férfi nyerte meg, akinek az ötlete iszonyatos sebességgel robbant be a köztudatba az elmúlt hónapokban. Méghozzá a koronavírus járvány elterjedésének köszönhetően.

Ryan Heard édesapja daganatos betegségben szenved és mivel fia egy másik államban él, így nem tud édesapjáról közvetlenül gondoskodni. Ryan édesapja elzárkózott attól az ötlettől, hogy fia kamerák által tartsa szemmel. Ezért Ryan kitalálta, hogy okos-szenzorokat telepít édesapja otthonába, amik jelentést küldenek az egyedül élő, idős rokonáról.

Az úriember később készített egy alkalmazást, így mindenki számára elérhetővé tette a szolgáltatást, majd jött a koronavírus és ezrek vették igénybe. Emberek, akik aggódnak egyedül élő hozzátartozóikért.

Összegzésként kijelenthetjük, hogy a válságok életünk részei gazdasági és társadalmi szempontból is. A legügyesebbek, és a legszemfülesebbek lesznek hosszútávon a negatív helyzet nyertesei. Az ötletek pedig általában ott hevernek a szemünk előtt, csak észre kell őket venni.

A Pallas Communication Reklámügynökség sokkal többet rejt magában egy klasszikus marketing tanácsadó vállalkozásnál. Bökönyi Norbert - az alapító - állandó lendülettel és lelkesedéssel keresi ügyfeleinek az újabb és újabb értékesítési megoldásokat. Valódi, hamisíthatatlan gyakorlati szakember, aki az életben is adott már el ezernyi terméket! Nem csak meséket sző arról, hogy hogyan kéne valamit felépíteni, hanem meg is valósítja a klienseinek a vágyait, elérendő céljait. Olykor a nulláról épít fel egy vállalkozást a terméktől, a weboldalán át, a komplett marketing kampányig. Már működő, profitot termelő vállalkozásoknak is szívesen segít a folyamatos, biztonságos megtérülés növelésében. Ezért azonban sokat kell dolgozni! Az áldozatos és folyamatos munka biztosítja az előrehaladást. Lépésről-lépésre meghozza a várt eredményeket. Legfőbb erőssége a konkrét eredmények realizálása mellett a komplex online marketing szemlélet. Úgy sakkozik a marketing eszközökkel: Google SEO, Google AdWords kampány, Facebook kampány, Email adatbázis építés, Hírlevél marketing, Hírlevél szövegírás, EDM kampány, Tartalomfejlesztés, Videó marketing, Affiliate marketing, Komplex médiavásárlás és kampány kivitelezés, hogy abból kézzelfogható, folyamatosan növekvő értékesítés történik. Bár rendszeresen hívják előadónak, folyamatosan publikál, mégis a legnagyobb kitüntetés egy őszinte köszönet, hála az ügyfeleitől.

    Rólunk és a blogról

    Bökönyi Norbert Online marketing expert

    Bökönyi Norbert - Online marketing expert/Database marketing specialist

    Hogyan érheti el Ön is üzleti céljait? Hogyan fog Önnek is teljesülni az online értékesítésben áhított célkitűzése? Mi ismerjük a receptet! Kipróbáltuk, megsütöttük, működik. Megkóstolja? A puding próbája...

    Jelentkezzen INGYENES elemzésünkre! (Rövidesen elérhető)

    Az internetes ügyfélszerzés egyik alapját azok az érdeklődők képezik, akik a Google keresőből találnak rá a weboldalára. Ezzel a látogatószerzési módszerrel egy folyamatos, masszív ügyfélkört tud képezni Ön is, amelyet aztán más marketing eszközökkel tovább atud bővíteni. ITT ÉS MOST EGY INGYENES SEO ELEMZÉST KÍNÁLUNK ÖNNEK!

    101 hasznos tipp... Rövidesen!

    Online marketing segítségre van szüksége? Keressen minket bátran!

    Csaba Mile
    Csaba Mile
    12:34 17 Jun 20
    after 2 years of collaboration, professionalism and flexibility resulted in a Google Ads business that produced very... good metrics. I can only recommend :)read more
    Andrea Kovács
    Andrea Kovács
    12:40 20 Apr 20
    Norbert, We are very grateful for your resilient attitude in a crisis situation, for your loyal behavior towards us.... Thanks for the "Free Webinars" from which we got a lot of good ideas too. And thank you for the extra time you took to get us out of the chase as well. Andrea Kovácsread more
    István Szabó
    István Szabó
    17:40 23 Nov 19
    During the ordering process, Google Ads ads management, SEO building and Facebook ad management were discussed. I... didn't have any problems. While the Pallas Communication team is not lightning fast, it puts on the table extremely precise work and I thank them for their outstanding results. A professional team, they do an outstanding job in our online marketing. Norbert Bökönyi is the best Adwords and Internet marketing expert for me. We need to slowly increase the quantities we order from our suppliers, and we have received as many orders as he has managed our Google Adwords account and marketing. Thank you for the results.read more
    László Németh
    László Németh
    09:48 19 Nov 19
    Slowly For two years we have been working with the agency, the service I received and the ideas have exceeded my... expectations. We use Google Ads, AdWords and SEO services and we achieved good results in all three areas.read more
    Ádám Kiss
    Ádám Kiss
    07:29 25 Oct 19
    Thank you very much for your work on our Facebook and Instagramm pages and for all the great ideas and friendly... attitude!read more
    See All Reviews

    Még több izgalmas poszt?

    Nézze meg az összeset
    2 Comments
      • Horváth Árpád
      • 2020-04-16
      Válasz

      Zseniális ez a cikk. Vállalkozóként most minket is érint a kialakult helyzet és nyomaszt a nem túl előnyös jövőkép. Egy kis lelkesítés rám fért és tényleg minden rosszban van valami jó. Köszönöm ezeket a sorokat nektek!

        • Bökönyi Norbert
        • 2020-04-16
        Válasz

        Kedves Árpád!

        Értékes hozzászólásoddal csak tovább emelted ennek a cikknek az értékét. A világ válságok benne voltak eddig is az életünkben. Sokan mondták, hogy ilyen még nem volt. Természetesen számos ilyen és ehhez hasonló volt korábban is. Pl.: 2002-2003-ban Kínában hasonló vírus okozta válság zajlott le, azonban akkor sikerült megfékezni azt, hogy onnan kikerüljön. Ami egy csodával felérő cselekedet volt, hiszen Kína már akkoriban is erőteljes motorja volt a világgazdaságnak.

        Ebben a cikkben pedig tényleg arra sarkalljuk a vezetőket, vállalkozókat, hogy lássák meg a lehetőséget a jelenlegi helyzetben. Ne hagyják blokkolni magukat a rengeteg negatív hír hatására. Inkább mérjék fel erősségeiket és keressenek új utakat, fejlesztési-, új termék- és szolgáltatási lehetőségeket.

        Kitartást és eredményes évet kívánunk.

        Üdvözlettel:

        Bökönyi Norbert és a Pallas Communication Csapata

    Ön mit szól ehhez?

    MOST TÉRÍTÉSMENTES! KORONA VÍRUS WEBINAR VEZETŐKNEK, CÉGTULAJDONOSOKNAK